![]() |
| Üdvözöljük
az Olaszteleki Messzelátó Egyesület honlapján! |
|
|
|
Az Olaszteleki
Messzelátó Egyesület tagjai nagy fontosságot tulajdonítunk a székely
nép hagyományaiba és életmódjába mélyen beépülő kaláka szellemű önkéntes munkának.
Így az önkéntes munka fontos
helyen szerepel minden rendezvény és esemény szervezésében és
lebonyolításában.
2008. április 14-20Bízunk abban, hogy az így befektetett munkánk, kalákázásunk abban térül meg, hogy minél többen bekapcsolódnak munkánkba. Ezen elvünknek megfelelően született meg 2008-ban az "önkéntes munka hetének" gondolata, az országosan is meghirdetett "Önkéntesség hetének" mintájára. Mi azonban elsősorban településünkre, közösségünkre igyekszünk több figyelmet fordítani és mások figyelmét felhívni, hogy legalább helyettünk ne kelljen idegenből érkező önkéntesek elvégezzék azt, amit mi is megtehettünk volna! Talán nem feltétlenül látványos az amit ezzel a kezdeményezéssel elérhetünk, de nem célunk, hogy pár ember sokak helyett végezzen munkát, hanem az, hogy megtanuljuk magunkénak tudni és felelőséggel tekinteni környezetünkre, életterünkre. Az első
alkalommal megszervezett Önkéntes munka hetét előkésztő megbeszélés
rendjén a következő tevékenységeket tűzte célul:
- a nagy multú, egykor fürdémedencével kiépített,
majd a bányászati
tevékenységek miatt elapadó, de 2007-ben újra feltörő "Szökő-borvíz"
forrásának rendezése, vizének levezetése - Gergely László és Egyed-Kese
Zoltán kezdeményezésére. Részt vettek még a munkában Egyed László id,
Szombati Árpád ifj és Tüzes-Bölöni Ferenc.- a falu utcái mellett húzódó sáncok takarítása, szemétgyűjtés - a helybéli fiatalok vállalkoztak erre a munkára. - a falu közterén lévő virágágyás elrendezése, kijavítása és virággal való beültetése, melyre vasárnapi-iskolás oktatók és gyerekek vállalkoztak, miután Varga László kőmúves-csapata kijavította annak kereteit. |
| Látogatók száma 2008 szeptember 14.
óta: |